Olyan jól sikerült a családi nyaralásunk, hogy szeretném megosztani veletek, hátha valakinek jól jön később.
Nekem olyan nagy segítség, ha valaki javasol nyaraláshoz, kiránduláshoz helyszínt és programokat. Ez olyan értékes, ritka együtt töltött idő, örülök, ha meg tudok ennek ágyazni.
Szóval Lillafüreden töltöttünk 3 éjszakát, a Hotel Tókertben szálltunk meg félpanziós ellátással. A szoba rendben volt, bár az ablak alatt folyamatosan zúgott egy kültéri egység, így sajnos nem volt csend, ami zavaró volt.
A reggeli svédasztalos jellegű volt, a kínálat átlagos. Viszont hiányzott a személyzet jelenléte, amikor megérkeztünk. Bár a reggeli hivatalosan 7:00-kor kezdődött, előfordult, hogy várnunk kellett az ételekre. Olyan is volt, hogy a zsemlék szárazak voltak, vagy az asztalok nem voltak megterítve, ráadásul a tányéralátétek és evőeszközök is elfogytak, így nem tudtunk magunknak sem előkészíteni.
A vacsorát egy menüből lehetett kiválasztani: négyféle leves, körülbelül hat főétel és négy desszert közül. Inzulinrezisztensként próbáltam kevesebb szénhidrátot fogyasztani – ez részben sikerült, részben nem. Például húslevest kérhettem tészta nélkül, de a vegán flódnit szívesen megkóstoltam volna, az viszont elfogyott és nem pótolták, amíg ott voltunk.
Az épület gyönyörű helyen található, közvetlenül a híres Palotaszálló mellett, a központban. Maga a hotel több épületből áll, ami kicsit szokatlan volt. A mi részünkhöz az étkezőn keresztül vezetett az út, de sötétedés után nem volt kivilágítva, ami számomra elég para volt.
Első nap: Kisvonattal mentünk el a Pisztrángtelephez, ahol különféle módon elkészített pisztrángokat ebédeltünk. Ezután továbbutaztunk a végállomásig, Garadnára. Itt játszótereztünk, kávéztunk, fagyiztunk. A játszótér hangulatos, a büfé mögött található a kacsalábon forgó palota (sajnos zárva volt), de a gyerekek így is élvezték, hogy a kis ház körbe-körbe forog. Egy patak is csordogál mellette, és kb. 50 méterre egy iható vizű forrás található. Itt van a Pisztrángtanösvény is, ami nagyon szimpi, de a programba már nem fért bele. Este a szállás környékén sétáltunk a forrásoknál, nagyon hangulatos, romantikus volt.
Második nap: A Hámori-tó mellett kirándultunk, a cél egy erdei kis patak lett volna, de végül nem jutottunk el odáig. Ezután csónakáztunk a tavon – elég izgalmas volt, mert erősen fújt a szél és nagy volt a sodrás. A főtéren sétáltunk tovább, ahol egy parkoló vonatnál tízóraiztunk. Ezután pihenő, majd ebéd következett. Délután ellátogattunk a Szeleta Parkba, a Kőkori Karszt Kaland játszóházba, ami nálam öt csillagot érdemel. Igényes, jól felépített mászó- és kötélpálya tele izgalmas megoldásokkal – mindenképp ajánlom!
Harmadik nap: Az Aggteleki cseppkőbarlangban voltunk egyórás, 1 km-es túrán. A gyerekeknek különleges élmény volt a föld alatt sétálni. A barlangban van egy nagyobb tér, ahol koncerteket is tartanak, és itt rövid zenés-fényjátékos bemutatót is láttunk. A hangzás lenyűgöző volt. Ezután meglátogattuk a dédit Szendrőben.
Negyedik nap: A hoteltől kaptunk ingyen belépőt a miskolci állatkertbe, kapva kaptunk az alkalmon. Az egész egy erdőben található, békés, tágas, az állatok közel vannak és látványosak. Pont ideális ingermennyiséggel az utolsó napra. Csak ajánlani tudom, klassz hely!
Eredetileg végig kültéri programokkal készültünk sok-sok kirándulással, de mivel napokig szakadt az eső, sok B terv lett, de milyen jó is, hogy így alakult!
🎢Nagyjából minden nap úgy szerveztük, hogy az ingergazdag programok mellett legyen idő ingerszegényebb tevékenységekre, vagy éppen arra, hogy tombolhassanak, fussanak, vágtázhassanak a játszótéren a rugós állatokon. ⚖️Fontosnak tartom az egyensúlyt az ingerek elosztásában egész napra lebontva, így tudjuk segíteni őket a harmonikus működésben. A napirendet nagyvonalakban tartjuk, ami szintén támogatja őket a sok új élmény között, és megtartja őket a folyamatosan változó környezetben.
Hozzászólás